Egy kis történelem:
A zenekart 1989 februárjában alapította Lukács László, Buzsik György és Tóth Laboncz Attila. Ebből a felállásból már csak Lukács László tagja a Tankcsapda zenekarnak. A zenekar hivatalosan 1989 októberében alapult, mert ezen a napon volt első koncertjük, itt az Auróra elő zenekara volt a TCS. A zenekar eleinte punk zenét játszott majd fokozatosan kezdtek áttérni a hard rock irányába. A srácok már a kezdetekbe elkezdték a turnézást, hiszen 1990ben több helyszínen megfordultak Magyarországon, de még külföldre is kijutottak. Itt már megvolt a banda hírneve, innen már csak felfele vezetett az út. Szépen sorban jöttek ki a lemezek, és egyre ismertebbé vált a zenekar. 1993-ban a zenekarból kilépett Tóth Laboncz Attila. És helyére jött Molnár Levente ismertebb nevén Cseresznye, aki ma is tagja a zenekarnak. 1997ben Elek Ottó került a dobok mögé, de 3 év után a zenekar lecserélte őt Fejes Tamásra, aki 2000 óta zenél a bandában.(persze mái napig)
Diszkgráfiájuk:
Első albumuk 1989 bekerült kiadásra Baj van!! Címmel ezt a lemezt 2002 be újra feldolgozta a banda és újra kiadta.
2. lemezük 1990-ben jött ki Punk & roll néven. Itt még a punk stílust vitték a tagok.
3. lemezük A legjobb méreg címmel futott ki 1992-ben.
A 4. album Jönnek a férgek névvel jött ki.1994-ben
A további lemezeiket már csak felsorolásként említeném meg.
Az ember tervez (1995)
Eleven (1996)
'Cause for sale (1996)
Connektor :567: (1997)
Ha zajt akartok! (1999)
Tankológia 1999.
Agyarország (2001)
Szextárgy (2003)
Élni vagy égni (2003)
A legjobb mérgek (2004)
Mindenki vár valamit (2006)
Elektromágnes (2007)
Mire vagy kíváncsi (2008)
Köszönet doktor (2009)
Minden jót (2009)
A poszthoz, a google-t, wikipédia-t, youtube-t, tankcsapda hivatalos weboldalát használtam segítségül. És persze a saját kút fejemet!
Tovább is van! Katt ide!